In memoriam Dr. V. Németh Mária

Forrás: 
Növényvédelem, 2011. 4. szám

(1924–2011)*

A magyar növényvédelmi tudomány, gyakorlat, a szakigazgatás és a nemzetközi gyü­mölcs­favi­rológia kiemelkedő személyiségének Dr. V. Németh Mária Széchenyi-díjas tudósnak földi élete 2011. február 9-én véget ért. Bevégeztetett („Consum­matum est”, Szent János evangéliuma 19.9). Eltávozott, de nem halt meg (Abiit, non obiit)!
Ha rá gondolok, nem a halál jut eszembe, hanem a több mint fél évszázaddal ezelőtti találkozásunk évei, majd a gyorsan tovatûnő évek, az együttlétek örömei, a tisztaszívû levélváltások, az egymás örömeiben megnyilvánuló kölcsönös, jó érzés, és a bánatokban a gyógyító megvigasztalás. Igen, több mint fél évszázadon át.
Jelet hagyó munkássága és tiszta emberi lénye – a nehéz évek megpróbáltatásai ellenére, magasra emelte, magasban tartotta és felejthetetlenné tette őt. Sokat vetett, és megadatott neki élete során az aratás öröme is. Munkássága tudományos mûvei­ben, tanításai és szeretetre méltó emberi lénye szívünkben él tovább.
Most sokunk szeméből néma, keserû könny fakad. Emléke „mint lámpafény az estben, / Kitündököl és ragyog egyre szebben/ És melegít, mint kandalló a télben, / Derûs szelíden és örök fehéren” (Juhász Gyula: Consolatio).
Több mint fél évszázados szakmai és emberi kapcsolatait a kölcsönös megbecsülésen és tiszteleten alapuló, megkérdőjelezhetetlen összetartozás jellemezte, ezért távozása a széles szakmai összetartozás jelképe is.
Torokszorító és szívet próbára tevő távozásának fájó érzése mellett sophoklesi  irigységgel irigyelem őt. Irigylem, mert „nem tüzes istenség villámai sújtották őt le, sem tengerről vihar nem volt akkor, hogy az sodorta volna el, hanem vagy égből jöttek érte, vagy a föld nyílt meg, s magába vette őt jóságosan (:Oedipus Kolo­nosban). Irigylem őt azért is, mert szûkebb szakterületünk, a növény­virológia több mint fél évszázados történéseit követően, látva a sorozatos veszteségeket, nem mardossa fájdalom és a felelősség tehetetlen érzése, hogy lesznek-e és lesznek-e elegen, akik átviszik a „Szerelmet a túlsó partra”, és lesznek-e egyáltalán olyanok, akiknek a világ nemzetközi élvonalába tartozó egykori magyarországi növény­virológia – amelynek Dr. V. Németh Mária képviselője volt –, szellemi táplálékot, hitet és reményt jelenti, legalább olyat, mint amilyet nekünk jelentett. Ezért ez az emlékezés adjon alkalmat a kollektív tudat elmélyítésére, hogy ráirányítsuk a figyelmet arra a parancsoló szükségletre, hogy tudományos örökségeink hordozói, őrzői és felelősei is vagyunk.
A búcsúzás mindig fájdalmas, az elhunytak életét az élők emlékezete őrzi. Dr. V. Németh Mária távozása azért is megrendítő, mert halálával mi is kevesebbek és szegényebbek lettünk, hiszen része volt életünknek. A költő szavaival üzenem: Csukott szemedbe már megmondhatom /egyszerû szóval: jó voltál nagyon. /S ha néha újra láz jön, új vihar, / s nagy éji nyugtalanság felkavar, /egy mély hullámmal tested felvetem /s a csillagoknak meglebegtetem” (Áprily Lajos: Fekete kő).
Most, amikor a Magyar Tudományos Akadémián a Széchenyi-díjas tudósra, akadémiai doktorra, Dr. V. Németh Máriára emlékezünk és búcsút intünk, köszönjük, hogy életed egy-egy szakaszában tanítványaid, kortársaid, munkatársaid és barátaid lehettünk. Te tudtad és megcselekedted, hogy a keresztény felebaráti szeretet és segítés nem csak érzület, hanem cselekvés is.
Földön túli új otthonodban a mi felebaráti, testvéri szeretetünk kísérjen utadon az örökkévalóság felé, és a nemsokára virágba boruló gyümölcsfáid, nektárt hordozó méheid és egészséges faiskoláid hálája őrizze szép álmodat. Kérünk, tanító szereteteddel tekints le ránk virágzó gyümölcsöskertedből.

Isten veled Mária, nyugodjál békében!

Horváth József

*A Magyar Tudományos Akadémián (Budapest) 2011. február 21-én elhangzott beszéd.