A hajdúsági tormatermesztés

Forrás: 
Agroinform Szaklap, 2006/12. szám

Egyetlen más kertészeti kultúrának sem annyira koncentrált területileg a termesztése, mint a tormáé. Az 1400-1450 hektárra becsülhető hazai termőfelület 90-92%-a 9 hajdúsági település területén található.

A torma a hajdúsági termőtáj kialakulása előtt

A Dél-Kelet Európában és Kis-Ázsiában őshonos tormát a honfoglaló magyarok már itt találták a Kárpát-medencében. A kezdetektől rendelkezésre álló, rendszeresen fogyasztott növényük lett. Az egyik legelső magyar nyelvű szakirodalom, a „Posoni kert” már részletesen leírta termesztését és hasznosítási lehetőségeit. Ettől kezdődően rendszeresen találkozunk vele a szakiridalomban.

A hajdúsági termőtáj kialakulása

Az 1800 és az 1900-as évek fordulóján Debrecenben megtelepedő bolgár kertészek 25-30 ha területen termesztettek tormát. Ebben az időszakban a Hajdúságban „hagyományos” módon, elaprózott, 50-300 négyszögöles területeken, összesen mintegy 110-120 hektár felületen termesztették egyéni gazdálkodók.

A fellendülés 1922-től következett be, amikor Ausztriából átkerült a bakhátas művelés, vele együtt a Nürnbergi fajta szaporítóanyagát is sikerült ezen a vidéken meghonosítani. Rotter Miksa budapesti nagykereskedő megjelenésével biztosítottá vált az értékesítés is. A termesztési táj az 1930-as évek végére alakult ki. A háborús időszak alatt szétesett termelést 1950-től állították helyre, majd a szövetkezeti időszakban következett az újabb felfutás.

A hajdúsági termőtáj és az ott alkalmazott technológia sajátosságai

Kiváló minőségű torma előállításához jó vízgazdálkodású, viszonylag laza szerkezetű talajra, bőséges napfényre, párás levegőre – és nagyon sok kézi munkaerőre van szükség. Mindez a Hajdúságban a kezdetektől napjainkig biztosított.

A technológia jellemzője az ún. sűrű bakhátas (90 x 25 cm-es térállás) ültetés, a szaporítóanyag gondos előkészítése, a tenyészidőszak alatti hajtásválogatás és a rizómán kifejlődött oldalgyökerek két alkalommal történő eltávolítása.

A tájban a szabványban előírtnál (20 cm hosszúság, ill. 5 mm átmérő) fejlettebb, 25-26 cm hosszú, 6-8 mm átmérőjű talpgyökér dugványokat használnak. Miután a dugvány felső részén lévő rügyek felfelé (heliotrópia), az alsó részen lévők pedig lefelé (geotrópia) irányuló hajtásokat fejlesztenek – a helyes ültetés érdekében az előkészítésnél megjelölik azokat. Rendszerint úgy, hogy az alsó részen ferde metszlapot vágnak.

A tájban alkalmazott technológia specialitása még a dugványok középső részéről a rügyek ledörzsölése és az előhajtatás. Ez utóbbira az ültetés előtt 2 héttel, homokba rétegezve, fólia alatt vagy szabadföldön kerül sor.

Az előhajtatott dugványokat 40 cm alap- és 30 cm oromszélességű, 30 cm magas bakhátakra ültetik ki, április végén, május elegén úgy, hogy 2-3 cm-es földtakaró fedje azokat. A növényszám 40-50 ezer db/ha körül alakul.

A kiültetés után 2-3 hét múlva a torma kihajt. Ettől kezdve a talajt levegőztetik, a gyomokat pedig irtják. Ez a munka május vége és augusztus vége között folyamatosan esedékes feladat.

Az ültetés után 4-6 hét múlva (május vége, június közepe) kerül sor a hajtásválogatásra és a rizómán képződött oldalgyökerek első alkalommal történő eltávolítására.

A tájban alkalmazott technológia sajátsága, hogy erre a két műveletre egyidőben kerül sor. Ekkor a „fejelés”-nek nevezett munka során csak a legfejlettebb – rendszerint középső helyzetű – hajtást hagyják meg (a többit eltávolítják). A rizómán megjelenő oldalgyökerek eltávolítására úgy kerül sor, hogy a töveket 10-15 cm-re kibontják és nedves ronggyal vagy zsákdarabbal ledörzsölik, esetleg éles késsel levágják azokat.

Ezt követően a gyökereket visszatakarják, úgy, hogy annak etiolált része ismét föld alatt legyen. A műveletet kb. 2 hónap múlva – augusztus elején megismétlik – de most már egészen kibontják a gyökereket és annak teljes felületéről eltávolítják az oldalhajtásokat. Az oldalgyökerezés fárasztó, sok kézimunkaerőt igénylő tevékenység, – de szükséges munka. Ennek elmulasztása esetén nehezen lehetne szabvány méretű, kedvező áron értékesíthető rizómákat előállítani.

A tájban a tormát nagyrészt öntözik. A tenyészidőszak alatt 3-4 alkalommal, összesen kb. 200 mm csapadék kijuttatásával. Általában árasztásos technikát alkalmaznak, a bakhátak közötti részt telítik vízzel. Az öntözés időpontját a növény fejlettségi állapotához igazítják. Az öntözővíz 10%-át a kiültetés és a hajtásválogatás, 70%-át a hajtásválogatás és az érés között, 20%-át pedig az érés idején juttatják ki.

Fejtrágyázásra általában két alkalommal kerül sor, nitrogén műtrágya május végi, június eleji, ill. június végi, július eleji kijuttatásával.

A betakarítás műveletei a lombtalanítással kezdődnek, amikor a leveleket a gyökér felszedés előtt kb. 1 héttel 4-6 cm-es csonkra vágják vissza. A gyökereket október közepe és november közepe között szedik fel – kézzel úgy, hogy előzetesen a bakhátak alatt 60-70 cm mélységben járatott U-alakú ekével 5-10 cm-t emelnek rajtuk. A tájban napjainkban stabilizálódtak az 5-6 t/ha-os átlagtermések.

A rizómákat felszedés után 1 m magas kupacokban tárolják a válogatásig. A megtisztított, tárolt gyökerekről először a szaporításra felhasználható talpgyökereket törik le, majd késsel levágják az oldalgyökereket és a koronának nevezett levélrozetta csonkot. Ezután kerül sor az osztályozásra. Csak a 20 cm-nél hosszabb, 25 mm átlagvastagságot elérő, sima felületű, elágazásoktól mentes, a talpgyökerektől kézi letöréssel megtisztított rizómák minősülnek első osztályúnak. A második osztályba sorolásnál csak az átlag vastagságban van engedmény, amely ez esetben 20 mm-t elérő is lehet.

A tájban folyó tormatermesztés sajátosságait számba véve nem feledkezhetünk meg a biológiai alapokról, a fajtákról sem. Kezdetben a termelők, később felkészült nemesítők eredményes szelekciós munkáját jelzi, hogy a 2002 évi nemzeti fajtajegyzékben 6 tormafajta szerepel. Ez nemzetközi összehasonlításban óriási merítési lehetőségnek számít. Még az Egyesült Államokban is (ahol annak északi részein említésre méltó termelés folyik) mindössze 2-3 fajta képezi a választékot.

A jövő tennivalói és kilátásai

A torma a Hajdúságban nagy eltartó képességű, a helyi lakosság megtartásában jelentős szerepet játszó növény. Jó piaca van, de az – legalább is pillanatnyilag – nem látszik bővíthetőnek. Amennyiben a termelési volumen meghaladja a 8-10.000 tonnát – csökken az ár, 12-14.000 tonnás termelésnél pedig értékesítési gondok jelentkeznek. Az ésszerűség azt diktálja, hogy a biztonságosan piacra juttatható mennyiség – a 8-10.000 tonna – minél gazdaságosabban és minél jobb minőségben kerüljön előállításra. Ennek eléréséhez elengedhetetlen a termelés koordinációja, amit a nagy termeltetők felismertek és felvállaltak.

Az alkalmazott technológiában a monokultúrás termesztéssel való szakítás, az öntözés kiterjesztése, valamint a saját előállítású helyett vásárolt – szakhatóságilag ellenőrzött – szaporítóanyag használata jelentheti az előrelépést. Meg kell azonban jegyezni hogy ez az anyagköltségben jelentős többlet kiadásként jelentkezik.

A termelés, ill. a piacbővítés lehetőségei mindenek előtt a belső piac bővítésében rejlenek. A lakosság széles rétegeit meg kell ismertetni a torma táplálkozásban játszott szerepével és gyógyhatásaival. Jellegzetes ízét allyl isothiocyanát vegyületek okozzák. A benne lévő sziningrin nevű éterikus olaj baktériumölő hatású. A népi gyógyászat tüdőbetegeknek, reumásoknak és cukorbetegségben szenvedőknek ajánlja. A jövőben a konzervipar és gyógyszeripar nagyobb érdeklődésére, ill. nyersanyagigényére is számítani lehet.

A hajdúsági torma nemcsak a táj fontos növénye, de az ország különleges minőségű export terméke is lehet. Termelési volumenének szinten tartása, az előállítás technikájának folyamatos korszerűsítése nemcsak az ebből megélők, de az egész nemzetgazdaság érdeke is.

Dr. Hodossi Sándor

DE ATC MTK Kertészettudományi és
Növényi Biotechnológiai Tanszék