In memoriam Dr. Beczner László (1938-1988)

„Nem múlnak el ők, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még…”
(Juhász Gyula: Consolatio)

A gyorsan tovatűnő évek és az egymást követő évfordulók feltörő emlékei nem csak fénylenek, hanem fájdalommal is eltöltik emlékezetünket. Beczner László születésének 70., és halálának 20. évfordulóján könnyekkel áztatva emlékeztünk a gyorsan, és korán bevégeztetett, hittel és vágyakkal gazdag életre.

1963-ban ismerkedtünk meg, amikor a budapesti Növényvédelmi Kutató Intézetbe került, ahol én már három éve dolgoztam. A hazai növényvirológusok második nemzedékének kiemelkedő tagjaként a legközelebbi kollégám és egyik legjobb barátom lett. Közös szobánk, karnyújtásnyira lévő íróasztalaink, közös laboratóriumunk, üvegházunk és közös kutatási témáink, a növényvirológia új tudományos eredményei iránti közös érdeklődésünk és a megszerzett ismeretek megosztása feletti örömteli érzéseink szétválaszthatatlanul összekötöttek bennünket. 

Beczner Lászlóval 45 éve lehetnék meleglelkű jó barátságban, gyümölcsöző szakmai kapcsolatban, és bizonyára közösen ünnepelhettük volna 70. születésnapjainkat is, ha életének néhány hónappal az 50. éve után, 1988. november 10-én el nem ragadja tőlünk a halál. Immár 20 év óta, csak a hittel érzékelhető léten túli világ barátsága és szeretete köt össze bennünket.

Ötvenedik születésnapját, 1988. augusztus 14-én a budapesti Szent Rókus kórházban töltötte, ahol többször is meglátogattam. A sorozatos emberpróbáló műtétek során elszenvedett fájdalmait felesége Judit, gyermekei Barbara és Farkas, szülei, testvérei, barátai, munkatársai, valamint betegségének legtermészetesebb elfogadása, hite és életbe vetett optimizmusa tette elviselhetővé.
Hozzám írt utolsó levele 1982. szeptember 6-án kelt. Ebben, a halála előtt két hónappal küldött örök emlékű, hosszú levelében többek között a következőket írta: „... a Jóisten erősített meg, Tőle kaptam az erőt a terhek elviseléséhez, és Neki köszönhetem azt a lelki békét és nyugalmat, ahogyan az elmúlt hónapokat átéltem, és ahogyan a jövőre nézhetek. Bízom a Jóistenben, hogy most hosszabb időt ad, hiszen annyi feladatot is adott, amit el kell végeznem, ill. amit el kellene végeznem”.
Levelét követő életének még hátralévő két hónapja rövidnek bizonyult feladatai elvégzéséhez, de túlságosan hosszú is volt a szenvedéseinek elviselésére. 1988. november 10-én bekövetkezett halála miatt nem érhette meg akadémiai doktori értekezésének elkészültét, nem érhette meg vietnámi aspiránsa Nguyen Van Hung kandi­dátusi értekezésének megvédését és ennek erkölcsi jutalmát, és nem lehetett öröme a betegágyáról a „Plant Disease” és a „Phytopathology” c. kanadai-amerikai folyóiratokba elküldött tanulmányainak megjelenésében sem, és ami a legszomorúbb, nem élhette meg az akkor 11 éves Barbara lányának, és 8 éves Farkas fiának felnőtté válását sem. Magyar, német, lengyel, cseh, holland, angol, kanadai és amerikai gyümölcsöző tudományos kapcsolatai is örökre megszakadtak.

Ha most megnyílna az Ég, és lenézne ránk, elmondanám Neki, és bizonyára örömmel töltené el, hogy a Magyarországon elsőként és együtt felfedezett, azóta a világon mindenütt elterjedt burgonya Y-vírus NTN törzséről írt tanulmányunk – amely a Potato Research (27: 339–352, 1984) c. angol nyelvű tudományos folyóiratban jelent meg – az elmúlt negyed évszázadban a magyar növény­virológusok egyik legtöbbet idézett (citált) cikke, az NTN vírustörzs pedig a burgonyavirológusok modell-vírusa lett.

Beczner László alig negyed évszázados tudományos életpályája során megjelentetett több mint 100 dolgozata – amelyek közül húszban társszerzője voltam – a cucumovirusokról, a tobamo­virusokról, a lucerna mozaik, a paprika enyhe foltosság, a Dulcamara foltosság, a lóbab-hervadás, a földimogyoró-satnyulás, a kukorica csíkos mozaik vírusokról és egyéb vírusokról írt tanulmányai mind-mind forrásmunkái a magyarországi növényvirológusok immáron mostani, harmadik nemzedékének.

Beczner Lászlót 50 éves korában, 1988. november 25-én kísértük utolsó útjára a budapesti 
Farkasréti temetőbe. Korai halálával az egyetemes növényvirológiát és az egész magyar tudományos életet olyan súlyos veszteség érte, amely mind a mai napig érezteti hatását.

Egykori munkatársai, tanítványai, tanítványainak tanítványai, tisztelői és barátai, akik a növényvirológia szép természeti játékaiban vele együtt vehettek részt, vagy tőle tanulhatták a munkaszeretetet, szorgalmat és emberi tisztességet, soha el nem múló szeretettel gondolnak rá születésének 70. és halálának 20. évfordulóján.

Az együtt eltöltött negyed évszázad szép emlékeivel, a nélküle megélt utolsó két évtized fájó érzésével, József Attila egy versrészletével gondolok rá: „... s kihullsz belőlem, mint az üstökös, / de emlékcsillag száz marad velem.”

Horváth József
Pannon Egyetem, Növényvédelmi Intézet, 8360 Keszthely, Deák F. u.16.
Kaposvári Egyetem, Növénytani és Növénytermesztés-tani Tanszék, 7400 Kaposvár, Guba S. u. 40.

Forrás:Növényvédelem, 2008. 11. szám